• 1
  • 2
  • 3

Nemes harccal győzött a Saliris Resort Spa**** szaunamestere

szauna oscar 2016 1838b

Az elmúlt hétvégén zajlott immár 6. alkalommal a Szauna Szeánsz® Oscar, a szaunamesterek versenye döntője. Az évente megrendezésre kerülő 2 napos rendezvény szép számmal vonzza a szauna turistákat. A két nap alatt összesen 250 vendég volt kíváncsi az Oscaron szereplő szaunamesterekre, akik az ország különböző pontjairól érkeztek. Voltak, akik arra kényszerültek, hogy Hajdúszoboszlón és Debrecenben szálljanak meg, mert nem állt elég szálláshely a rendelkezésre, mivel a vendég összetétel nem a helyiek javára dőlt.

Idén a döntő helyszínéül a balmazújvárosi Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdő vadonatúj különálló 85 fős szauna háza szolgált, amely jelenleg a legnagyobb szauna Magyarországon. A nagy szauna mellett még Kelo rönk szauna és beltéri kisebb szaunák is találhatóak.

A 85 fős szauna igen nagy kihívást jelentett a szaunamestereknek, hogy mind látványban, attraktivitásban de a kívánt klíma elérésében is ügyeskedjenek egymaguk. 2016. év Szauna Szeánsz® Oscar legnagyobb oscar szobrát Baráth Péter, a Saliris Resort Spa & Konferencia Hotel szaunamestere tarthatta magasba, mint „ÁRKÁDIAI”. A programja egy görög ifjúról szólt, aki harcba ment a Perzsák ellen, hogy visszaszerezze spártai apja becsületét. Produkciójának drámaisága magával ragadta a közönséget és a zsűrit. Mint Árkádiai harcos küzdött meg az elemekkel és harci zászlajával forgatta a levegőt, a címeres törölközőit is bevetette a győzelemért.

Az első 3 helyezett ruhástól landolt a merülő medencében, a kollégáknak és szurkolóknak köszönhetően. Jandrasits Andrea – a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrumból, mint 2. helyezett és Miskolczi Sándor a Kamilla Gyógyfürdő szaunamestere, mint 3. dobogós is kellett szárítkozzon és ruhát cseréljen. Jandrasits Andrea vidám, dinamikus magyaros hangulattal és gyors pörgetéssel szerezte meg 2. helyét. Míg Miskolczi Sándor a szaunázás történetével legyezte be a szaunát, és teremtett forró hangulatot a 3. helyért.

A középdöntőn összesen 10 létesítmény versenyzője izzasztotta a vendégeket az ország minden tájáról. Ebből a döntőbe jutott 6 szaunamester forgatta szépen az elmúlt hétvégén a levegőt a balmazújvárosi Kamilla Gyógyfürdő hatalmas szaunájában a vendégek nagy örömére.

Köszönjük nekik!

barath peter 1. Baráth  Péter
Saliris Resort Spa****

jandrasits.andrea250px 2. Jandrasits Andrea
Büki Gyógy - és Élményfürdő
miskolczi sandor 3. Miskolczi Sándor
Kamilla Gyógyfürdő
nauzikaSZM 4. Borbély Nauzika
Aquaworld Budapest
kecskes istvan 5. Kecskés István
Kecskeméti Fürdő
belo2016 6. Belley Attila
Miskolctapolcai Barlangfürdő****

Nagyon köszönjük az Oscaron induló összes szaunamesternek a felkészülést, a színvonalas programokat és köszönet a vendégeknek, és a zsűri tagoknak is a pontozásért.

Még több fotó itt

A 6. Szauna Szeánsz® Oscaron a döntőn kívül szerepelt versenyzők

  • Büte Tamás - Kamilla Gyógyfürdő
  • Gujka Ferenc - Aqua Land Termál és Élményfürdő
  • Hirdt Oscar - magán induló
  • Kiss Ernő - Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő
  • Kiss Anita - Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
  • Ótott - Kovács Szabolcs - Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
  • Pemmer Attila - Aqua Land Termál és Élményfürdő
  • Szabó Gyula - Aquaworld Budapest
  • Topár Dávid - Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

 

A Szauna Szeánsz® Oscar díjat elnyert szaunamester 
1 évig viselheti büszkén e rangos címet

A következő évben megrendezésre kerülő versenyen 
megpróbálhatja megvédeni azt.

 

 

 

További információ: címen, és a 06-20/396-99-80 telefonszámon.

Share

AJÁNDÉKUTALVÁNY

ajandekutalvany

Lepje meg barátját, ismerősét, rokonát egy SzaunaSzeánsz® ajándékutalvánnyal!

tovább

MIÉRT?

Miért üljek be egy szauna szeánszra?

avagy mondja már meg valaki miért szeretik annyira a szaunaszeánszokat? :)

tovább

Szauna Szeánsz® Oscar

oscar-logo


Amennyiben kérdés merülne fel a 6. SzaunaSzeánsz® Oscarral kapcsolatban:

Tel.: 06 1 612-20-77

tovább